"Ha a Föld Isten kalapja, Erdély a bokréta rajta" - olvashatjuk jóleso elégtétellel az Erdélyi Gyopár legfrissebb számában, mely arról tudósít, hogy tisztújítás történt az Erdélyi Kárpát-Egyesület háza táján. A továbbiakban részletes beszámolót találunk a székelyjói XVII. Vándortáborról, melynek legidosebb résztvevoje 87 esztendos, legifjabb táborlakója pedig mindössze kilenc hónapos volt. S az érdekes beszámolók sora folytatódik: Kuk@cosok a Nagykoben, Rekord a Hargita Teljesítménytúrán, Kárpáti- és Gyilkostó Adventure Kalandverseny, Kárpát-koszorú Nemzetközi Túramozgalom, Az EKE-forrás újraavatása, Varázshegeduvel a Súgó-barlangért... - címekkel csábítanak olvasásra.
A nagyvilágból hoznak híreket az Európa tetején járó szatmáriakról vagy az Amazonasról és a harcias nokrol, azaz az amazonokól szóló cikkírók.
Múltba röpít a Páter Bélára való emlékezés és a Cholnoky Jeno fényképeibol összeállított két oldal, jelent mutat és az értékek orzésére szólít a veszélyeztetett növényfajok ismertetoje, a NetTúra pedig az internet adta lehetoségekkel tágítja világunkat.
Még két idoszeru témát felveto címre hívjuk fel figyelmüket: A kettohúsz és a magerok, zöld-e a nukleáris energia?, valamint Muholddal a borzas gödények nyomában. Meggyozodésünk, hogy a színes-míves kiadvány eme lapszámában is talál minden korosztály olyant, amiért örömmel, haszonnal forgathatja.
Az egykori Erdély utódjaként megjeleno Erdélyi Gyopár hatvanharmadik évfolyamának ötödik lapszámát kínáljuk önnek, a foszerkeszo felhívásának tolmácsolásával: mindenki, aki a turistaság szépségét felfedezte, érezze magáénak az Erdélyi Gyopárt, keresse a lapot a helyi EKE-osztálynál vagy a szerkesztoségben, számoljon be barangolásairól és járuljon hozzá az igényesen kivitelezett folyóirat tartalmi bovítéséhez.
A 2008 évi Gombásztábor szeptember 1-6 között tartottuk Torockón. A szárazsag miatt kevés gombát találtunk, de minden délelott szép környezetben túráztunk, gombáztunk. Több száraz, összeaszalt Császár galócát találtunk a Ko hátánál (Székelyko) levo erdokben. Délután gombameghatározást, felismerési versenyt, népszeruíto tudományos eloadásokat tartottunk. Könyvbemutatót tartott Fekete Oszkár: A szarvasgombász mesterség címu könyvérol.
Április 30- meghalt Albert Hoffmann 102 éves korában, svájci kutató, aki 1943-ban szintetizálta az LSD-t (lizergsav-dietilamin) hallucinogen anyagot. Az eloállításhoz gombából indult ki.
?A gombamérgezések halálosak? hívja fel a figyelmet Dr Dana Chehne Iaşi-i orvos. Hat személy mérgezodött meg egy családból. Esos idoben várják ?az orvosok- számuk növekedését. Javasolják, hogy ne fogyasszunk olyan gombát aminek nincs egészségügyi engedélye. Hol lehet ilyen engedélyt kapni Romániában a vadon termo gombákról? Jászváros a román mikológiai társaség székhelye.
Gombaszezonban az EKE túrákon gombagyujtést, meghatározást is végzünk.
A gombatörvény terén nincs változás 2006-tól, nincs gombaellenorzés se ellenor a piacon.
Horber Pál
Az EKE ´91 Nagyvárad - Bihar október 11-én túrát szervez Vércsorog környékére. Utazás autóbusszal. Túravezetö Motz István (0259 - 250 579).
Az EKE ´91 Nagyvárad - Bihar október 18-án szalonnasütéssel egybekötött kirándulást szervez a Csehi erdöbe. Utazás menetrendszerinti autóbusszal. Találkozás reggel 9.30-kor a Nuferul negyedbeli villamos végállomásnál. Túravezetö Újvárosi Tibor. Rossz idő esetén a túra elmarad.
Az EKE ´91 Nagyvárad - Bihar október 18-án a Gutin hegységbe, a Kakastaréjra is szervez túrát. Utazás kisbusszal. Túravezetö Huszár István (0745 - 203 146, 0359 - 303 332).
Az EKE ´91 Nagyvárad - Bihar október 19-én kirándulást szervez Egerbe és Szilvásváradra. Utazás autóbusszal. Túravezetö Tiponut Tibor (0740 - 974 952).
Az EKE ´91 Nagyvárad - Bihar október 25-én túrát szervez Biharfüred ? Meziád útvonalon. Utazás kisbusszal. Túravezetö Bara Lilla (0745 - 025 220, 0721 - 846 315).
Érdeklödni és feliratkozni valamennyi túra esetében kedd délután 18 órától, az EKE ´91 összejöveteleken, a Sas passzázs alatt (Szent László tér 2 - 4) az elsö emeleti székhelyen, illetve a túravetöknél lehet.
Minden érdeklödöt szeretettel várunk.
Szeretnénk meghívni, az ezúttal már TIZENKETTEDIK alkalommal megrendezendo Less Nándor Emléktúrákra! A teljesítménytúra 2008. október 11-én indul, a szokásos helyrol, Cserépfaluból. Idén is öt útvonal közül választhatsz, és reméljük szép idonk is lesz mindehhez! :). A túrákról és a távokról részletes információkat, valamint az idei túrával kapcsolatban egyéb fontos tudnivalókat (pl. vonat és buszmenetrendet) találsz honlapunkon: http://nomegalljcsak.hu.
Ha elkerülnéd a rajt eleji sorban állás egy részét, akkor javasoljuk az on-line nevezési lap kitöltését a honlapon.
Gyere el,
ha jól érezted magad,
ha megszállott teljesítménytúrázó vagy,
ha megszállott gombászó vagy,
ha egyszeroen csak tetszett a túra,
ha szereted az oszi erdot, szereted a Bükköt,
ha szereted, hogy elismerik a teljesítményedet,
ha ízlett a túra alatti étel-ital
ha ízlett a babgulyás és a süti
ha tetszettek a túrázó lányok
ha tetszettek a túrázó srácok
ha egyszeroen csak jólesik mozogni! :)
Találkozzunk a Bükkben egy kellemes hétvégén! Hívd el ismeroseidet, barátaidat is!!
Az EKE ´91 Nagyvárad - Bihar október 4-én szalonnasütéssel egybekötött Nagyvárad körüli sétálós kirándulást szervez. Utazás menetrendszerinti autóbusszal. Találkozás a Kórház utca sarkán, a 13-as autóbusz megállójában délelott 9.30-kor. Túravezeto Újvárosi Tibor.
Az EKE ´91 Nagyvárad - Bihar október 4-én túrát szervez a Bohógyoi vízeséshez. Utazás kisbusszal. Túravezeto Huszár István (0745 - 203 146, 0359 - 303 332).
Az EKE ´91 Nagyvárad - Bihar október 6-án, hétfon kirándulást szervez az Aradi Vértanúk emlékművének megkoszorúzására és Világosra, a fegyverletétel helyszínére. Utazás autóbusszal. Szervezo Keresztény Mária (0748 - 858 460).
Az EKE ´91 Nagyvárad - Bihar október 11-én túrát szervez Vércsorog környékére. Utazás autóbusszal. Túravezeto Motz István (0259 - 250 579).
Az EKE ´91 Nagyvárad - Bihar október 11-én túrát szervez a Galbina szurdokvölgybe. Utazás kisbusszal. Túravezeto Huszár István (0745 - 203 146, 0359 - 303 332).
Az EKE ´91 Nagyvárad - Bihar október 18-án szalonnasütéssel egybekötött kirándulást szervez a Csehi erdobe. Utazás menetrendszerinti autóbusszal. Túravezeto Újvárosi Tibor.
Az EKE ´91 Nagyvárad - Bihar október 19-én kirándulást szervez Egerbe és Szilvásváradra. Utazás autóbusszal. Túravezeto Tiponut Tibor (0740 - 974 952).
Érdeklodni és feliratkozni valamennyi túra esetében kedd délután 18 órától, az EKE ´91 összejöveteleken, a Sas passzázs alatt (Szent László tér 2 - 4) az elso emeleti székhelyen, illetve a túravetoknél lehet.
Minden érdeklodot szeretettel várunk.